Umberto Eco

(Alessandria, 1932. január 5. – Milánó, 2016. február 19.) olasz író, a modern európai kultúra nagy irodalmára és tréfamestere. Alessandriában, egy észak-olaszországi kisvárosban született, melynek megalapításáról szeretetteljesen mesél Baudolino című regényében. Itt töltött gyermekéveit meséli el alteregója, a naiv-cinikus kiadói szerkesztő Jacopo Belbo írásain és emlékezésein keresztül A Foucault-inga  című regényében. 1962-ben megnősült, felesége Renate Ramge német grafikus, egy fiuk és egy lányuk született.

Tudományos pályafutását középkor-kutatóként kezdte, 1954-ben Aquinói Szent Tamásról írt filozófiai doktori disszertációt a torinóiegyetemen. Később vizuális kommunikációt és esztétikát kezdett tanítani a különböző észak-olasz egyetemeken: Torinóban,Milánóban és Bolognában, közben szerkesztőként dolgozott a RAI-nál és a Bompiani kiadónál (1959–1975). A tudományos életben a világhírt irodalomelméleti írásaival szerezte meg, közülük a legismertebb talán A nyitott mű poétikája. A szemiotika nagy tekintélyű tudósa lett, elnöke és tagja több olasz és nemzetközi társaságnak.

Az igazi világhírt végül irodalmi munkássága, közelebbről A rózsa neve  c. regényével nyerte el. A hírnév megnyitotta a befogadás kapuit a következő regény, A Foucault-inga előtt.

A tegnap szigete már igazi nehéz, barokk műveltség-regény, Eco részéről pedig igen izgalmas, briliánsan véghezvitt stílusgyakorlat, ami egy hajótörött montferratói ifjú elmélkedéseit írja le a 17. századból.

A Baudolino egy kedves-ravasz pikareszk regény egy nagyotmondó fraschetai fiúról, akit Barbarossa Frigyes magához vesz, kitaníttat, majd javakorabeli emberként elmeséli kalandos és csodás eseményekkel kísért élettörténetét egy bizánci krónikásnak. Rafinált narratíva és elbeszélői egyszerűség jellemzi a regényt. Amilyen nehezen olvasható A tegnap szigete vagy A Foucault-inga,olyan olvasmányos és szórakoztató a Baudolino.

Egyéb művei között meg kell említeni a Hogyan írjunk szakdolgozatot? című könyvecskét, amely szellemes iránymutató főiskolások, egyetemisták, doktoranduszok és mások számára, ha véletlenül dolgozatírásra szánják el magukat.

A rózsa neve (Il nome della rosa) Umberto Eco olasz szemiotikaprofesszor első regénye, mely először 1980-ban jelent meg. Magyarul először az Európa Könyvkiadónál jelent meg a mű, Barna Imre fordításában, 1988-ban.

A szerző 2011-ben átdolgozott kiadásban adta ki regényét, amelyben korrigálta a hibáit, és lefordította a latin nyelvű idézeteket a felkészületlenebb olvasók számára. 

Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? 
A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. 
A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Cselekménye: Történelmi szál 

A történet 1327-ben egy olaszországi bencés rendi kolostorban játszódik, ahová Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és tanítványa, Melki Adso érkeznek a történet elején. Vilmosnak fontos célja van: itt egyeztet egy találkozóról, ami a tervek szerint XXII. János pápa és a ferencesek között jönne létre. Az Egyház hivatalos szervezete és közöttük lévő teológiai nézeteltérés abból adódik, hogy a ferencesek szerint az egyháznak nem szabad vagyonnal rendelkeznie, hiszen Jézusnak sem volt semmiféle tulajdona. A pápa ezt a nézetet élesen elutasítja, mivel itt lényegében, amint Vilmos később utal rá, a hatalom kérdéséről is szó van, hiszen egy birtokok nélküli egyház nem rendelkezne hatalommal. Az ellenségeskedés azonban senkinek nem áll érdekében, ezért valamilyen módon mindkét fél megállapodást szeretne, miközben a nézeteiből egyik se nagyon hajlandó engedni.

A ferencesek ráadásul a császárhoz húznak, ami tovább mélyíti az ellentétet. Vilmosnak tehát az a megbízatása, hogy létrehozzon egy megbeszélést, amelyben a pápa és a ferencesek rendfőnöke, Cesenai Mihály közötti tárgyalásról, annak módjáról, helyéről, az ott kifejtendő nézetekről egyeztessen a szemben álló felek között, ennek az előzetes találkozónak lenne a helye a kolostor. A pápát a hírhedt inkvizítor, Bernard Gui képviseli. Guinak azonban nem igazán az a célja, hogy a békés megegyezést szolgálja, hanem azt, hogy bizonyítsa: a pápa nem lenne sehol máshol biztonságban, csakis Avignonban, mert minden más helyen az életére törhetnek. Ez azért fontos Guinak, mert ha a találkozó Avignonban történik (ez a korszak az avignoni fogság ideje), akkor Cesenai Mihály a pápa hatalma alatt fog állni. Ennek a célnak az eléréséhez kapóra jön a gyilkosságsorozat, ami árnyékot vet a kolostorra.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.