Marie-Henri Beyle (ismert álnevén Stendhal)

(Grenoble, 1783. január 23. – Párizs, 1842. március 23.) 19. századi francia író. Egyike a realizmus első képviselőinek Vörös és fekete (Le Rouge et le Noir, 1830), illetve A pármai kolostor (Le Chartreuse de Parme, 1839) című regényeiben.

Élete: Jómódú, királyhű polgárcsaládból származott, őt azonban már gyermekkori lázongásai szembefordították családja konzervatív nézeteivel, a jakobinusokhoz vonzódott. Szülei a nevelését középszerű francia nevelőkre bízták. Későbbi műveire semmilyen hatással nem voltak szülei.

1799-ben Párizsba költözött. Rokoni segítséggel Napóleon hivatalnoka, majd katonája lett. Részt vett az olaszországi győztes hadjáratban, a milánói bevonulás élete legnagyobb élménye volt, majd Michaud tábornok hadsegéde lett. Az amiens-i békekötésután a hadseregből kilépett, de 1812-ben már megint elkísérte a vezérkart Oroszországba. Napóleon bukása után kezdte meg irodalmi pályafutását, eleinte csak fordításokkal, átdolgozásokkal, útirajzokkal. Milánót, kedves városát választotta lakhelyéül, itt élt 1821-ig, amikor az osztrákok kiutasították, s apja halálakor visszatért Párizsba, hogy szerény örökségét átvegye. A Bourbonok bukása után diplomáciai szolgálatba lépett. A júliusi forradalom után francia főkonzulként képviselte volna Lajos Fülöp Franciaországát Triesztben, minthogy azonban az osztrák kormány megtagadta tőle, mint volt carbonarótól, megbízólevele elfogadását, hasonló küldetésben a Pápai államba, Civitavecchiába ment.

Száműzetéshez hasonlatos magányában, amelyet csak ritkán szakított meg egy-egy párizsi utazás, írta remekműveit. 1842. március 22-én halt meg Párizsban. Sírjára kívánsága szerint olaszul vésték rá a nevét, s utána a maga fogalmazta sírfeliratot: „Arrigo Beyle / Milanese / Scrisse / Amò / Visse”.

Stendhal mindennél jobban tisztelte a szenvedélyeket, és sohasem választotta el a művészetet az élettől. Szerelmei és az imádott asszonyok szinte minden művében megjelennek.

A Vörös és fekete (Le Rouge et le Noir) Marie-Henri Beyle, ismertebb álnevén Stendhal 19. századi francia író egyik legjelentősebb, 1830-ban kiadott regénye. A mű a realizmus korszakának első alkotásai közé tartozik.

Műfaja: A mű egy karrierregény, mely a főszereplő társadalmi érvényesülését mutatja be, közben jelleme negatív irányba változik, így értékveszteség alakul ki. A lélektani regény középpontjában a főhős jelleme, lélekábrázolása áll.

Babits Mihály írja Stendhalról „Az európai irodalom történeté”-ben:  Minden figyelmét alakjainak lelkére fordította. Témája a nagyravágyás. Ez korszerű téma, sőt romantikus… De Stendhal nem a téma lírai oldalát fogja meg. Ő hidegen elemzi a betegséget és következményeit, oly józansággal, hogy a realista regény egyik őse lett a francia irodalomban. Nála jelenik meg először az ifjú törtető mindig érdekes alakja, aki elindul meghódítani a világot… Ha a világot nem is, a regényt bizonnyal meghódította.

 

,,A vörös és fekete története - írja Illés Endre, a regény fordítója - a legismertebb Stendhal-anekdota. Két napihírből szerelmi regényt akart írni. Vázlat, első fejezetek, egy-egy távolabbi részlet - a regény gyorsan indul. Az a parasztfiú a hős, aki nemrégiben, Napóleon kalandos másfél évtizedében, akár tábornok is lehetett volna: de most, a Bourbon-restauráció fullasztó nyomorúságában, le kell mondania a katonai vörös ruháról, s ha el akar érni valamit, magára kell húznia a fekete reverendát...

Stendhal írja-írja a regényt, de csakhamar elakad. Valami még hiányzik a regényből. Hiányzik a forró ólommag. És ekkor beleszól a regényírásba - a politika. X. Károly összeesküszik a miniszterelnökével, az ultrák vezérével, Polignac herceggel, hogy biztosítják uralmukat, és visszaállítsák az abszolút monarchiát. Így zúdul be a regénybe a forró ólom, a jelenidő: az izgatott 1830-as év. Az összeesküvések, a titkos jelentések, a bonyolult frontok éve.

És ettől az új anyagtól egyszerre megnő Julien alakja. Eddig inkább karrierista volt, de Renalnétól Mathilde de La Moleig emelkedő kettős szerelmi regény hideg hőse, aki már eldöntötte magában a kérdést: Hát becstelennek kell lenni? Hát eladja magát az ember? Eldöntötte - ő eladja magát. De most, a végső formálásban izgalmasabbá válik Julien s a regény mondanivalója is.”

Az alcím értelmezése:

A mű alcíme: Krónika 1830-ból. Stendhal ezzel azt a hatást kelti az olvasóban, hogy a történési és az olvasási idő azonos, ezáltal hitelessé, valószerűvé teszi a történetet, aktualizálja azt. 1830-ba helyezésével vizsgálja a múlthoz, Napóleonhoz való viszonyt is, valamint a 16. századdal is szembesít: akkor még voltak hősök. Ez valójában Stendhal romantikával való leszámolását is jelenti. 

Romantikus vagy realista?

A mű egyrészt romantikus, mert vannak eszmék, eszményi szereplők, váratlan fordulatok és az érzelmekre épít. Stendhal saját állítása szerint is romantikus. Másrészt realista, mert az igazságot keresi, megtörtént eseményt dolgoz fel, részletes lélekábrázolást, belső monológokat és tárgyilagos megfogalmazást tartalmaz.

Színszimbolika:

A vörös visszatérő motívum (keretes szerkezetben tér vissza: a verrières-i templom színe -ahova betér a regény elején és a végén mikor rálő De Rênalnéra-, mely előre jelzi Julien sorsát). A halál, a vér, az erőszak színe. A katonai karrier színe. A fekete a halál színe. Elrejt ez a szín: álca, védelem. Julien ruhájának színe. A lelkiismeretét jelképező szín. A papi pálya színe. A kék pedig a harmadik lehetőség Julien számára, a középút színe. Kék a lovasőrség színe, valamint kék volt a ruhája a márkinál néhány estén. Ilyenkor kilép a szerepéből. Mathild szemszíne.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés