Szerb Antal 

(Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.) magyar író, irodalomtörténész, nemzetközileg népszerű regények szerzője.

Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Szülei 1900. augusztus 19-én Budapesten kötöttek házasságot. Édesapjával együtt 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tért át, és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. Apja 1911 őszén a budapesti piarista gimnáziumba íratta be, ahol Sík Sándortanította magyarra, és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Utolsó gimnáziumi évében, 1918/1919-ben az iskolai önképzőkör elnöke volt. Főként Sík Sándor hatására lett 1914-től nyolc éven át az iskola frissen alakult cserkészcsapatának tevékeny tagja, sőt őrsvezetője. A Magyarországi Tanácsköztársaság miatt csak 1919 őszén tette le az érettségi vizsgát, jeles eredménnyel, majd egy évet Grazban töltött, ahol klasszika-filológiát tanult. Ezután, 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra. Közben tanult meg angolul és franciául, és utolsó szigorlata, valamint a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924.július 24-én doktorrá avatták. Egyetemi évei alatt kötött ismeretséget az önmagukat „Barabásoknak” nevező baráti kör tagjaival, amelyhez hozzá hasonló, fiatal, zsidó származású, katolikus irodalmárok tartoztak: Sárközi György, Juhász Vilmos, Faludi János, Szedő László, Szedő Mihály.

Húszéves sem volt, amikor a Nyugat 1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg, majd kritikákat is írt a lapnak. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait, majd az akkoriban szerveződő Minerva című tudományos, szellemtörténeti, arisztokratikus és reprezentatív jellegű folyóirat írógárdájához csatlakozott. A szerkesztőség 1926-ban teljes egészében közölte Kölcseyről írt doktori disszertációját.

1925. december 19-én Budapesten feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Lakner Amália Irént, Dr. Lakner Bertalan és Szaborszky Gizella lányát, akitől 1928-ban elvált.

Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Nagy összefoglaló műve, A világirodalom története megírásához Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) is támaszkodott. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek évszázadokon és országhatárokon átemelkedve megtermékenyítik egymást. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés programjából születtek. Pályakezdő éveinek novellái a történelmi múltba és a mesék időtlen világába vezetnek.

1932. június 15-én Budapesten az Erzsébetvárosban másodszor is feleségül vette Lakner Amália Irént, akitől 1933-ban újra elvált. Következő házasságát Bálint Klárával (Bálint Aladár, a Nyugat című folyóirat képzőművészeti kritikusa és Roth Edit lánya, Bálint Endre festőművész nővére) kötötte 1938. július 28-án Budapesten, a Terézvárosban.

Az 1930-as évek írói termésének nagy részében eltűnnek a látványos történelmi ihletések, helyükre a csodák, a misztikus borongás lép, és egy kedvesen ironikus lírai önarckép bukkan fel. A Pendragon legenda, első hosszabb prózai műve a detektívregény, a kísértethistória és az esszéregény ötvözete. Az Utas és holdvilág alapmotívuma az elfojtott legbelső sejtelmekhez vezető utazásélmény. 1935-ben Baumgarten-díjat kapott.

1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. 1945. január 27-én a balfi tábor őrei agyonverték.

A Pendragon legenda Szerb Antal 1934-ben megjelent regénye, egyben a szerző legfőbb szépirodalmi alkotása. Hegedüs Gézaszerint „A magyar irodalom legvilágirodalmibb remekművei közé tartozik,” Poszler György pedig „a csodaigézte filozopter egyszeri mesterművé”-nek nevezte. Műfaját illetően az esszéregény, bűnügyi regény és a kísértethistória keveréke, és ugyanezeknek a paródiája, maga az író filológiai detektívregénynek nevezte. 1934-ben Rózsakereszt címmel jelent meg.

Az Earl of Gwynedd meghívja Bátky Jánost llanwygani kastélyába, hogy a családi könyvtárban folytathassa kutatásait a rózsakeresztesekkel kapcsolatban. Így a tudós belekeveredik egyrészt egy modern bűnügybe, ami egy hatalmas vagyon megszerzésére irányul, másrészt egy kísértethistóriába. 

A narrátor Bátky János, az író önmagáról rajzolt paródiája, angol-magyar szakos bölcsész, aki hatalmas műveltséggel és minimális gyakorlati érzékkel rendelkezik. Egy regénybeli beszélgetésben partnere így jellemzi: „Maga nem jó ember, nem is rossz ember, az intellektuelre nem húzhatók ezek a kategóriák.”

Bátky vendéglátója, akinek személye és családja a bonyodalom középpontjában áll, Owen Pendragon, Earl of Gwynedd „egészen dónkihotosan arisztokratikus ember.” A családi hagyományokat kutatva magáévá teszi a rózsakeresztesek elméleteit, és a modern tudomány eszközeivel, biológiai kísérletekkel próbálja eredményeiket megismételni. Fiatalkori szerelme, Eileen St. Claire romlott, démonikus alak, de az Earl évtizedekkel később is bálványozza, még önmagának sem hajlandó bevallani, hogy tévedett megítélésében.

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. 
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.

Háttere: Szerb Antal jó ismerője volt az angol irodalomnak, és több utazást tett Angliában; 1929-ben pedig ösztöndíjasként hosszabb ideig ott tartózkodott. Az angol kultúra iránti rokonszenve már korábban is megmutatkozott: Tanulmányt írt Chestertonról  és Huxleyról, valamint egy áttekintést Az angol irodalom kistükre címmel. A Pendragon legenda stílusjegyein kimutatható a korabeli angol próza hatása: a fordulatos, természetfeletti elemeket tartalmazó cselekmény Chesterton és John Cowper Powys, John Collier és David Garnett műveinek hangulatára emlékeztet, a szereplők Huxley és Virginia Woolf alakjaival állnak szellemi rokonságban.

A regény témájával részben átfedésben van a szerző A rózsakeresztesek című esszéje. Ebben Szerb Antal – csakúgy mint regényében – ír az alkímia elértéktelenedéséről, a tudományos hozzáállás megváltozásáról, valamint a rózsakeresztesekről. Míg A Pendragon legenda ironikus nosztalgiával ugyan, de hihetőnek mutatja be a rózsakeresztesek elméletét, az esszé szerint az alapművek szerzője Johann Valentin Andreae, aki csupán szórakozásból írta ezeket.

Történelmi vonatkozások:

A regénybeli Pendragon-család ősei, Llewelyn ab Iorwerth (Nagy Llewelyn, kb. 1172-1240), illetve unokája, Llewelyn ap Gruffydd(Utolsó Llewelyn, kb. 1223-1282) létező történelmi alakok. Előbbi Gwynedd hercege volt, esetleg de facto majdnem az egész Walesa fennhatósága alá tartozott, utóbbi pedig a független Wales utolsó uralkodója. A család többi tagja azonban az író teremtménye.

A rózsakeresztesek társasága, Paracelsus, Christian Rosenkreutz és Robert Fludd valóban léteztek; a mozgalom alapművei valóban a Chymische Hochzeit, a Fama Fraternitatis R.C., illetve a Confessio Fraternitatis R. C. voltak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés