A családregény a regény műfaján belül azoknak a műveknek a pontos műfaji megjelölése, melyeknél a cselekmény középpontjában egy család több generáción átívelő története áll. Egyik ismert példája Thomas Mann: Buddenbrook-ház című regénye.

A családregény jellegzetesen polgári műfaj; a nemzedékek egymást követő sorstörténete egyben polgárságtörténet, melyben a feltörekvés, a konszolidáció és a hanyatlás korszakai követik egymást. Mindez egyben értéktörténet is; a megvalósított és végül elherdált-megtagadottott értékek annak a „protestáns etikának” a jegyében állnak, melyet Max Weber a polgári identitás alapjának tekintett.

A történelmi regény olyan regény, mely valamely történelmi korban játszódik. Főhőse vagy történelmi személy, vagy pedig kitalált alak, de a mellékszereplők közt történelmi alakok is vannak. A regény megírását rendszerint alapos kutatás előzi meg. Több szerző azért helyezte történelmi környezetbe regényét, hogy annak mondanivalója elkerülje a cenzúra figyelmét.

A történelmi regény a 19. század kedvelt műfaja. Kezdetben a történelmet még csak díszletként alkalmazták benne, a jellemrajzra, az események indokolására nem terjedtek ki a történelmi korszak jellemvonásai. A romantika korában vált igazán népszerűvé; első híres írói közé tartoztak Walter Scott és Victor Hugo.

Számos történelmi regény fontos szerepet játszott abban, hogy Európában feltámadt az érdeklődés a középkor iránt. A Notre Dame-i toronyőr segített elindítaniFranciaországban a gótikus műemlékek megmentésére irányuló mozgalmat, ami végül a Monuments historiques alapításához vezetett. A történelmi regény ezenkívül gyakran segítette a nemzeti öntudat kialakulását.

A leghíresebb magyar történelmi regények szerzői Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond és Móra Ferenc.

A fejlődésregény olyan regénytípus, amelynek a cselekménye általában egy személyiség fejlődésére céloz, esetenként egy lélekállapot kialakulási folyamatának vagy egy adott személyiség alakulásának a bemutatására törekszik. A központi figura számos élményét, tapasztalatát mutatja be, és részletesen ábrázolja, hogy ezeket hogyan dolgozza fel, hogyan építi be személyiségébe. Ide sorolhatók természetszerűen azok az alkotások is , amelyek egy gyermek felnőtté válását beszélik el, de egy biográfián túlmenően tipikusan hangsúlyos a személyiség változása az őt körülvevő világ (események) hatására általában hosszabb perióduson (akár egy vagy több évtizeden) át. Goethe Az ifjú Werther szenvedései című munkája kapcsán beszélnek negatív fejlődésregényről, azaz leépítő, destruktív folyamatot bemutató fejlődésregényről (a Werther öngyilkossággal zárul).

Az elnevezést, illetve annak német megfelelőjét (Bildungsroman) Wilhelm Dilthey használta első ízben, Goethe Wilhelm Meister tanulóévei (1796) című regényére vonatkoztatva.

A fejlődésregény kategóriájába sorolhatók az irodalomtörténetben például az alábbi művek:

• Wolfram von Eschenbach: Parzival (XIII. sz.)
• Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus (XVII. sz.)
• Johann Wolfgang von Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei (XVIII. sz.)
• Stendhal: Vörös és fekete (XIX. sz.)
• Gottfried Keller: A zöld Henrik
• Thomas Mann: A varázshegy (XX. sz.)
• Günter Grass: A bádogdob (XX. sz.)
• Hermann Hesse: Siddhartha (XX. sz.)
• Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték (XX. sz.)

• Rousseau: Émile vagy a nevelésről című regénye is részben ide sorolható, bár erős didaktikus funkciója miatt nevelődési regénynek szokták hívni.

A tézisregény a regény egyik alfaja. A mű középpontjába egy filozófiai erkölcsi tézis (tétel) áll, melynek igazságát, vagy helytelenségét kívánja igazolni a szerző. A tétel igazolása nem filozófiai eszmefuttatás útján, hanem változatos cselekménysorozatok ábrázolásával történik. Így ezek a regények többnyire nagy gondolatokat, társadalmi elgondolásokat tartalmaznak, melyeket a főhős izgalmas kalandjai során ismerhetünk meg. Ilyen tézisregény Voltaire: Candide című regénye is.

Az államregény a fantasztikus irodalom része, ideális államberendezkedést ábrázol regényes formában. Különösen a 17–18. században volt divatos.

Legjelentősebb előzményei: 

• Xenophón: Kürosz neveltetése
• Platón: Az állam

Legtöbbször társadalmi utópia. Az író saját államának szatirikus képét rajzolja meg. Sok közöttük utazási regény, robinzonád vagy pedagógiai regény. Gyakran kapcsolódik akulcsregényhez. Közös jellemzőjük a moralizáló hangnem. Napjainkban a science fictionnel együtt jelenik meg.

Nevezetes államregények:

• Jonathan Swift: Gulliver utazásai
• Voltaire: Candide
• Rousseau: Zacahriae, Heinse
• Fénelon: Télemakhosz utazása
• J. Barclay: Argenis
• J. G. Schnabel: Felsenburg – sziget
• Restif de la Bretonne: A repülő város
• J. Harrington: Oceana
• B. de Fontenelles: A bölcsek köztársasága
• A. Ramsay: Cyrus utazása
• J.F. Marmontel: Belisaire
• Ch. M. Wieland: Arany tükör
• É. Cabet: Utazás Ikariába
• Bellamy: Visszatekintés 2000-ből 

A legismertebb és egyben az első magyar államregény: Bessenyei György: Tauriménes utazása, amely 1804-ben keletkezett. 

A kalandregény egy olyan regénytípus, amelyben a történet középpontjában a főszereplő kalandos helyzetei, megpróbáltatásai vagy hőstettei állnak. A története fordulatos, cselekményes, elsősorban a szórakoztató jelleg dominál, de tanító célzatú fajtái is vannak. A regény egyik legelső változataként már az ókorban megjelent.

A próbatételes kalandregény cselekménye a mese mintájára épül fel. Az olvasót folytonos meglepetések, váratlan fordulatok érik. A főhős valamilyen konfliktus következtében kiszakad a környezetéből. A történet kibontakozása során veszélyes helyzetekbe kerül, de próbatételek és hosszú hányattatás után sikerrel jár. A kezdő és végpont között az epizódok sora felcserélhető egymással. A hősök jelleme és életkora az események alatt nem változik, a kalandoknak nincs lélekalakító, jellemformáló hatásuk.

A világirodalomban:

• Miguel de Cervantes: Don Quijote (1605-1615)
• Daniel Defoe: Robinson Crusoe (1719)
• Jonathan Swift: Gulliver utazásai (1726)
• Voltaire: Candide (1759)
• Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja (1845–1846)
• Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül (1873)
• Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában (1889)
• Karl May: Az Ezüst-tó kincse (1894)
• Frederick Forsyth: A Sakál napja
• Dan Brown: A Da Vinci-kód (2003)
• Celia Rees: Kalózok! (2004)

A magyar irodalomban: 

• Eötvös József: A falu jegyzője (1845)
• Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya (1855)
• Jókai Mór: A szegény gazdagok (1860)
• Gáspár Ferenc: A strucc halála (2002)
• Fehér Béla: Kossuthkifli (2012)

A  háborús regény olyan regény, amelynek elsődleges cselekménye háborúban zajlik: vagy a harctéren, a fegyveres összecsapás színhelyén vagy pedig a hátországban, ahol a szereplők a háborúra való felkészüléssel, annak hatásaival foglalkoznak.

A háborús regények ősei a klasszikus ókor nagy irodalmi alkotásai, mint Homérosz Iliasza, vagy Vergilius Aeneise. A középkorban az óangol Beowulf, illetve az Arthur király és akerekasztal lovagjai köré fűződő mondakör tekinthető még a háborús regények őseinek. Ezek az alkotások arra törekedtek, hogy a fegyveres konfliktusok történetét vagy mitológiáját megőrizzék, ezzel is hozzájárulva egy nép kollektív memóriájához. A háborús regények elődeinek tekinthetők az olyan neves drámaírók munkái, mint Euripidész,Lucius Annaeus Seneca, Christopher Marlowe és Shakespeare. Shakespeare V. Henrik című drámája szinte példaképe annak, hogyan lehet a háború történetét, stratégiáját, taktikáját, etikáját egy lényegében fiktív történeti keretben kombinálni.

A modern háborús regények fejlődését befolyásolta még Miguel de Cervantes regénye, a Don Quijote, amelyben megtalálhatók a katonás hősiesség és butaság elemei. A modern prózai regény 17. századbeli elterjedésével a háborús regény műfaja is kezdett kialakulni, bár az első alkotások általában inkább szatirikus jellegűek voltak, a bennük ábrázol katonák részeges, komikus alakok voltak. A korra jellemző Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen önéletrajzi ihletésű regénye, a Simplicissimus, amely a Harmincéves háború eseményeit írta le.

A 19. század nagy fegyveres konfliktusai nagymértékben hozzájárultak a háborús regények elterjedéséhez, olyan remekművek születtek ebben az időszakban, mint Stendhaltól: A pármai kolostor, amelyben a cselekmény része a waterlooi csata, Tolsztoj: Háború és béke című regénye, amely a napóleoni háborúkat ábrázolta Oroszországban, vagy az amerikai Stephen Crane: A bátorság vörös kokárdája című regénye, amely az amerikai polgárháború idején játszódik. Ezek a regények már realisztikusan ábrázolták a háborút, a csatákat, a háború során elkövetett atrocitásokat, illetve feltárták a hősiesség, a gyávaság, a lovagiasság és általában a háborús moralitás kérdéseit.   Bővebben...

A pikareszk regény (spanyolul picaresco, a 'csavargó' jelentésű pícaro szóból) a 16. századi Spanyolországban létrejött népszerű műfaj, kópé- vagy kalandorregény, általában szatirikus hangvételű alkotás, melynek hőse szegény csavargó, bűnöző vagy más, a társadalom peremén élő személy, aki ügyessége és eszessége segítségével próbál boldogulni. A pikareszk regények legfontosabb formai jellegzetessége (mely aztán a pikareszk jelző más használataiban is megjelenik) az egyes epizódok kötetlen sorrendje, felcserélhetősége. Bővebben...